Azt a pillanatot mes�ln�m el, amikor Pestre akartunk felmenni, de tankolni kellett. Apa otthagyott minket az aut�ban, any�t el�l, h�rmunkat h�tul. �lom-neh�z d�lut�n �s egy �des s�haj az any�s�l�sr�l: "tal�ltam egy bountyt!" Megt�lt�tte az aut�t anya �r�me, ami annyira tiszta volt, hogy azonnal megk�v�nta mindenki azt az egyetlen darab, nyavaly�s csokol�d�t. De nem sz�ltunk, csak kipr�selt�k a leveg�t, amire m�r r�akaszkodott a v�gy.

�s akkor anya, h�tra se n�zett el�tte, h�romba t�rte a csokol�d�t �s h�tra adta nek�nk. Neki egy darab se jutott, de nem volt el�gedetlen. Megettem a magam r�sz�t �s egyszerre akartam s�rni a h�l�t�l �s meghalni.

�n soha nem leszek ilyen. T�l �nz� vagyok �s mocskos. T�l sok a r�m�lmom.

Sokat gondolkoztam, hogy nem e l�p �t egy hat�rt, ha elkezdek mes�lni r�la. Nem lesz-e t�bb a jelent�se, ha belefoglalom az �letem egy r�sz�be. Nem lesz nagyobb a v�gy�d�s, mint am�gy. Azonban k�nytelen vagyok bel�tni, hogy beletal�lt az �letembe, teh�t sz�ra kell h�vnom.

Az �letem egy nem t�l l�tv�nyos, vagy �rdekes pontj�n tal�lkoztunk. Egy mosolyra futotta, de valahogy �gy volt ez, mint az �letemben most is nagyon fontos emberekkel: tudtam, hogy �jabb �llom�shoz �rtem. Mert ha felid�zem az embereket, akik k�rbevesznek, mindenki els� mosolya ott nyugszik a gondolataim k�z�tt. El� tudom h�vni a helyet, az �vszakot, a ruh�jukat az eml�keimb�l – ak�r egy mozg�k�psorozatot. Nem mindenkivel a val�s „els�” mosoly jelentette azt a bizonyos pillanatot. Van olyan, akivel t�l voltam m�r j� p�r h�napon, vagy �ven, mire meg�reztem a jelent�s�t. Benne m�r az is k�l�nleges, ahogy a bemutatkoz�sunkkor �sszen�zt�nk. Egy asztalnyi t�vols�gban. Tiszta volt a homloka, nem r�ncolta, nem �lt a szem�ben sem el��t�let sem k�ts�g, az arc�n felfel� mozdul� izmok pedig bar�ts�gos, b�ztat� g�rb�letet adtak az ajkainak. Ha nem hinn�k nagyon r�g�ta a reinkarn�ci�ban, akkor abban a pillanatban biztosan eszembe jutott volna, hogy j� p�r �lettel ezel�tt is bemutatkoztunk m�r, �s most csak az �j mat�ri�knak kell megbar�tkozni egym�ssal.

Tal�n t�l hamar j�ttem erre r�. J� lenne kicsit bev�rni egym�st, de kezdem most, h�sz�vesen, �gy �rezni, hogy nem mindig van m�r erre id�m. Szeretn�m �sszekapdosni az embereket, akiknek most m�g hat�sa lehet r�m. Be akarom sz�vni magamba a besz�lget�seket. Bele szeretn�k n�zni ezeknek az embereknek a fej�be, meghallgatni az �lmaikat, �s meg�rteni a legszomor�bb k�peket, amiket valaha l�ttak.

Sz�val r�bor�tottam mindent. S�t�t volt, �s ez mindig seg�t megny�lni. M�g az �t menti l�mp�k is alig-alig h�ztak f�nys�vokat az arc�n. Nekem csak a tark�m tal�lt�k.

Azt mondta sokat szokott gondolkodni. A sz�vem hevesen kezdett verni a mellkasomban, ak�r a kalitk�t el�sz�r l�t� mad�rk�nak. Szerettem volna a kez�be adni, hogy vigy�zzon r�, am�g mes�l… de elrontott�k a pillanatot az �zleti skype k�z�ny�s pixelei, meg az elcs�sz� id�z�na, amiben � m�r hazav�gyott �n pedig csak az eb�dl�ig jutottam. Ink�bb lepr�seltem a munkahelyi hat�rid�napl�mba a kis cetlit, hogy mindig eml�keztessen az apr� kedvess�gekre. Hogy mindig h�l�s legyek. Akkor is, ha egy nap soha t�bbet nem besz�l�nk egym�ssal.

Mert biztos vagyok benne, hogy � is, �n is cipel�nk a k�z�s kis �leteinkb�l n�h�ny dolgot. M�g nem j�ttem r�, hogy mit kellene kijav�tani, hogy ebben az �letben j�l m�k�dj�n, de nem fogom hagyni, hogy kifolyjon az id� a kezeim k�z�l. Az elv�l�s pillanat�ig megt�lt�m a k�z�s perceket nevet�ssel �s tanul�ssal, azt�n kielemzem nagy mag�nyomban, am�g zen�t hallgatok, � pedig gondtalanul alszik mellettem. �s meg tanulok �r�lni neki, hogy mennyire hasonl�tanak egym�sra �k, �s meg�rtem, hogy mi�rt vonzanak olyan er�sen a szavak, amik egy picit komolyabbak a megszokottn�l.

�s elfogadom, hogy �n minden bar�tomba kicsit tal�n t�bbet l�tok a nagy rajong�sok k�z�tt.

Pestre k�lt�z�sem ut�n j� p�r h�nappal m�r teljesen biztos voltam benne, hogy ut�lom ezt a v�rost. Nem mertem kimondani hangosan senkinek, mert olyannak t�nt volna, mintha h�l�tlan lenn�k. A sz�leim m�r kitan�tatt�k a b�ty�m, most engem is vezetnek ezen az �ton, �gy ak�rhogyan is n�ztem el�, musz�j volt bel�tnom, hogyha m�s�rt nem is, ez�rt az egy�rt k�nytelen vagyok teljes er�fesz�t�ssel neki esni a pesti �letnek.

Term�szetesen nem ment. Ut�ltam a zavaros k�zleked�st, a folytonos nyomort, meg a lankadhatatlan �bers�get: vajon mikor v�lik �ldozat�ul friss telefonom a tolakod� ujjaknak? Fur�n n�ztek, ha olvastam; de akkor is, ha csak zen�t hallgattam. D�h�s tekintettel m�regettek, amikor a buszon nem adtam �t a helyem – persze, hogy nem, t�nkre menne a gerincem. Csak ez �gysem �rdekel itt senkit, ebben a v�rosban mindenkinek a saj�t, aktu�lis probl�m�ja a legnagyobb, a m�sik szemsz�ge, pedig annyit sem sz�m�t, mint egy haldokl� cs�t�ny utols� cs�pmozg�sai.

Ut�ltam, hogy t�vol vagyok a csal�dt�l, a bar�tomt�l, a munkahelyemt�l. Meggy�l�ltem a vonatoz�st, pedig rengeteg sz�p gyerekkori eml�kem f�z hozz�. Elszepar�l�dva, k�cosan �s kis�rt szemmel keltem, majd fek�dtem. R�m omlottak az apr� alb�rleti szob�m falai. Azt�n persze �sszebar�tkoztam a lak�t�rsammal, megismertem a t�rt�net�t �s az eg�sz hossz� �jszak�z�sokba, rengeteg borba �s sok s�r�sba fuldokolt… de ezt a r�sz�t tudtam szeretni. A gondolat�t annak, hogy valahol, valamilyen nagyon sarkalatos pontj�n az �letnek kicsit mind a ketten toprongyosak vagyunk, �s m�g ha egy sz�t sem �lt�nk �t azokb�l a dolgokb�l, amikb�l a m�siknak m�r egy j� nagy b�d�nnel kijutott – egy�tt tudtunk �rezni.

Ez volt tal�n az egyetlen, ami tomp�tani tudta a szomor�s�got minden egyes perc felett, amit Pesten t�lt�ttem. �gy is elszaladt k�t �v! Borzaszt�an hossz�ra ny�lt, de a maga negat�v gyorsul�s�ban m�giscsak egy pillanat volt, �gy visszan�zve. Persze mostanra Budapest bele n�tt �letem romantikus-szomor� t�rt�net�be, �s ez lett: Mag�nyv�ra.

A harmadik �v kezdet�re elk�lt�ztem Bud�ra, r�ad�sul a bar�tommal, de ez mit sem tud v�ltoztatni a t�nyen, hogy nekem Budapest �r�kre Mag�nyv�ra marad. Most legal�bbis ezt �rzem – ahogy anno a vonatoz�sr�l is azt hittem, hogy sosem gy�l�l�m meg, ak�rmennyit kelljen ing�znom.

Tal�n k�t �v m�lva �tkeresztel�dik a v�ram. 

H�napok �ta nem veszek leveg�t. Nem �lt�z�k fel. Nem mosok fogat. Nem eszek. Nem pislogok.

S�rral kenem az arcom. F�zik a l�bam �s megpr�b�lnak kirabolni. De nem �rek semmit. Telefon, p�nzt�rca, cip�, kab�t, j�rnak n�lk�lem. A zsebbe ny�lnak, m�lyen �s szemtelen�l. Semmi profizmus, csak a puszta kisemmiz�s. De az csak a kab�tom. Ezer forint. Meg ikea k�rtya.

�s �n mit csin�lok?

Azt hiszik b�ntetek. Mindenki azt hiszi. Els�gom Neki: "meg szeretn�k halni". �s annyit mond: "ne ijesztgess ezzel reggelr�l".

J�.

Elmegy�nk wellnesezni. Esz�nk, iszunk, folyton iszunk, szaun�ba �l�nk, nevet�nk, n�vjegyeket szerz�nk, mosolygunk, t�nferg�nk. �n r�gom a f�led. Menj�nk Debrecenbe. Csak egy d�lut�n. Sz�lok majd Neki, hogy ott vagyok.

"�r�lne neked?"

Nem, biztos nem. Nem �rok Neki. Nem h�vom fel. Be�rom az SMS-t, kit�rl�m. Ahogy minden egyes alkalommal. M�reggel a gyomromba. �rok, majd kit�r�l�m. Messenger, SMS, lev�l. Be�rom, kit�rl�m. Be-ki, be-ki, be-ki.

N�gy k�z l�b vagyok az �gyon. T�relmesen, kedvesen, tenyer�t a v�llamon pihentetve megk�rdezi, hogy kijebb tudn�k-e menni. "Persze". �s m�r a t�k�r el�tt vagyunk. V�r�s sz�n� nyak, elny�lt ajkak. A hajamba markol, h�tra h�zza, hogy l�ssuk egym�s arc�t. M�sik keze a v�llamba mar. Ugyanaz, mint az �zenet �r�s. Be-ki, be-ki, be-ki. Figyeli a h�tam, a combjaim, n�zem az arc�t (az eny�mre nem tudok), f�zisok haladnak �t rajta. Csak analiz�lok. Semmi m�sra nem akarok figyelni.

Be-ki, be-ki, be-ki. A Nagyerd�ben j�runk. Im�dja. Ugyanaz a reakci�ja, mint nekem ny�ron. Csak most � az �szben s�t�l. Azt rebesgeti, hogy ide szeretne k�lt�zni. K�pzeljem, a gyerekek... majd itt, a sz�nh�zn�l... a betonon... L�tod? L�pnek �s ugranak. Fiatal, vil�gos kis gid�k. Zsebibab�im.

Elmegy�nk Hozz�? �h... biztos dolgozik. D�lel�tt�s, gondolom. Gondolod?

Melyik is a best fm? 98? 95? Hm? Hallgathatn�nk. Hallgatok.

A n�k k�rk�pekkel dolgoznak. M�rmint persze, a f�rfiak folyton elt�rik valamily�ket, n�th�sak, l�zasok. De a n�k... Mi m�shogy vagyunk betegek. Mert mindenki csak bel�nk akar tenni dolgokat. Ujjak, menzesz praktik�k, szivacsok, vibr�torok, farkak, antenn�k. Bel�nk k�nyszer�tik a betegs�geket. Felfalnak, meg�lnek.

A k�rh�zban is.

Holnap k�lt�z�k fel Pestre. Elindul egy �let, amire addig a pontig v�gytam, am�g meg nem kaptam.

Nagyon fura dolgokat �rzek. Forgatom a gy�r�t az ujjamon, amit alig egy �r�ja az �gyra v�gtam �s elk�ldtem a francba az aj�nd�koz�t. Nem �rtem a probl�ma gy�ker�t. Nagyon szeretem �s � is nagyon szeret, akkor mi az oka a folytonos veszeked�seknek?

Nem akarok elmenni. Addig nem, am�g nem oldottuk meg az �letet.